Kompetenciaalapú oktatás

A Tanárképző Intézet sokféle módon próbálkozik azzal, hogy a szemináriumokon tanulás történjék, azaz különböző tanulást segítő tevékenységek nyomán fejlődjenek a hallgatóknak a tanári mesterséggel kapcsolatos kompetenciái.

Kooperatív tanulás

Meglehetősen gyakori, hogy a hallgatók kiscsoportban együttműködve gondolkodnak problémákon, reflektálnak korábbi tapasztalataikra, vitatnak meg döntési helyzeteket, dolgoznak fel szövegeket vagy más információforrásokat. A kooperatív tanulás az oktatás széles körben alkalmazott módszere, és nemcsak azokon a szemináriumokon jelenik meg, amelyek kifejezett célja ennek az eljárásnak a megtanítása.

Kooperatív tanulás

Dráma

Pedagógiai helyzetek elemzésekor kézenfekvő módszer a szerepbe lépésen és azonosuláson alapuló játék. Ennek során a hallgatók védett környezetben, kockázatmentesen próbálhatják ki és tökéletesíthetik gyakorlati problémamegoldó kompetenciáikat.

Bábjáték

Projekt

Módszertani repertoárunkban kiemelt szerepet játszik a projekt, amelynek keretében a hallgatók közösen hoznak létre valamit – ez sok minden lehet a tantervtől az oktatási weblapig –, és így az elméleti ismereteket a gyakorlati alkalmazás során sajátítják el.

Filmes projekt

Próbatanítások

Több szemináriumon teremtünk alkalmat arra, hogy a hallgatók tanítási folyamatokban is kipróbálhassák magukat még mielőtt éles helyzetben, gyerekek között kellene helytállniuk. A folyamat fontos része a tervezés, az óra vagy téma céljainak, témájának, a feldolgozás módszereinek és eszközeinek megtervezése, amit az óra lebonyolítása követ: a hallgatók egymást tanítják – nagyon komolyan véve a feladatot.

IKT

Bár a Tanárképző Intézet technikai felszereltsége még fejlesztésre szorul, nagy hangsúlyt helyezünk az információs és kommunikációs technológiában rejlő interaktív lehetőségek kihasználására. Ez nemcsak a digitális tábla használatát jelenti, hanem elsősorban az internetes kommunikáció és a webes felületeken zajló kollaboratív munka támogatását.

Fejlesztő értékelés

Kompetenciafejlesztés nincs állandó fejlesztő értékelés nélkül. Ez konkrétan visszajelzést jelent a hallgatók munkájára nemcsak a tanár, hanem a társak részéről is nem egyszer a világháló adta lehetőségek felhasználásával. Fontos szerepe van a folyamatban a hallgatók egyéni és csoportos önértékelésének is. Mindez előfeltételezi a minősítő értékelés (osztályozás) leválasztását a fejlesztő értékelésről, bizonyos esetekben úgy, hogy az osztályzatot nem is a szemináriumvezető, hanem egy másik oktató adja.

További képek